top of page

Ismerje meg Borovnyák Dávidot, a termelési igazgató helyettest

Ha még nem volt szerencséje hozzá – itt az ideje, hogy bemutassuk Borovnyák Dávidot, a Göteborgs Food termelési igazgató helyettesét!


Ebben a rövid interjúban Dávid megosztja beosztásának kulcsfontosságú aspektusait, egy folyamatosan fejlődő iparágban való tevékenység izgalmát és kihívásait, valamint hogy hogyan erősíti a csapatszellemet a termelő területeink között.



Dávid útja a Göteborgs Foodnál 2017-ben kezdődött, amikor még termékfejlesztőként kezdett dolgozni a laborban. Hamar felismerte azonban, hogy igazi szenvedélye más terület felé húzza.


A K+F-ben eltöltött két és fél év után rengeteget tanultam a gyártási folyamatainkról, és rájöttem, hogy igazából ez az az irány, amelyen haladni szeretnék. 2020-ban előléptettek termelési igazgató helyettessé. Ezzel egy időben fejeztem be a mesterképzésemet élelmiszermérnökként élelmiszerbiztonság és minőség szakirányon.


Úgy látom, hogy mind a termékfejlesztés, mind a minőség és a termelés terén szerzett tapasztalatom nagyon hasznos, mivel ezek a területek szorosan összefonódnak a mindennapi működésünkkel.


A termelési igazgató helyettes életében a mindennapok a különböző feladatokkal való zsonglőrködést jelentik. Dávid számára munkájának varázsa pont a kiszámíthatatlanságban rejlik...


Termelési igazgató helyettesként én felelek a beérkező megrendelések gyártástervezéséért, az alapanyag-készlet nyomon követéséért, a személyzeti tervezésért, valamint a működési hatékonyság biztosítása érdekében együttműködök az olyan részlegekkel, mint a minőségügy, termékfejlesztés, számlázás, HR és műszaki osztályok.


A munkám legjobb része az, hogy nincs két egyforma nap. Ahhoz, hogy lépést tartsunk a piaci trendekkel, folyamatosan új termékeket fejlesztünk és a gyártást is úgy alakítjuk, hogy az megfeleljen az új igényeknek. Élvezem, hogy olyan helyzetben lehetek, ahol láthatom, ahogy a sok kis darabka összefonódva egy komplex képet alkot.


…és a csokoládé iránti szeretetében!


Másodszor, igazi csokoládéimádó vagyok, így a csokoládéink mindennapi kóstolása óriási plusz élvezeti értéket ad a munkámhoz! Emellett nagyon kíváncsi és emberközpontú vagyok. Nagyon szeretem meglátogatni ügyfeleinket, és látni, hogyan használják termékeinket a késztermékeik előállításához. Ez mindig amolyan "termék élet-útvonal" követés számomra, mely által megfigyelhetem, hogy valójában hány emberhez juthatnak el termékeink a világon.


De a termelés irányítása nem mindig könnyű.


Szerintem a növekedés mindig kihívásokkal jár. A mennyiség és a minőség közti finom egyensúly megőrzése kulcsfontosságú a terjeszkedés során. Jó példa lehet a „speciális termékek” iránti növekvő kereslet, mint például a tejmentes, édesítőszeres vagy hozzáadott fehérjés. Ezen termékek gyártása mindig nagy odafigyelést igényel; gondos tisztítást a szennyeződés megelőzése érdekében,  hosszabb őrlési időt, stb. Rohanó világunkban, a termelékenység fenntartásához, a hatékony tervezés még inkább fontossá válik.


Szerencsére Dávid nem egyedül néz szembe a kihívásokkal.


Annak ellenére, hogy eléggé nagy társasággá nőtte ki magát cégünk, erősen családias maradt a  hangulat. Erős törzsállományunk van, akik több mint 10 éve dolgoznak a cégnél, csakúgy az irodában, mint a termelésben dolgozók körében. Szerintem ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egy összetartó és tettrekész, megbízható csapatunk legyen. Törődünk egymással, és élvezzük a közös munkát.



Amikor arról kérdezik, hogyan motiválja csapatait, David azt mondja:


Természetesen a kedvező fizetés és a jó munkakörülmények kulcsfontosságúak a munkavállalók bevonzásához és megtartásához. Ettől eltekintve azonban fontosnak tartom, hogy mindenkit bevonjunk a vállalati jövőképbe, és megbizonyosodjunk arról, hogy úgy érzik, értékes részei annak. Például a műszakvezetők és az alkalmazottak bevonása a termeléssel kapcsolatos operatív témákba, véleményük kikérése különböző kérdésekben. A gyárban dolgozók jól ismerik a termelésünket, és meglátásaik nagyon értékesek számunkra.


Hol látod magad és a céget a jövőben?


Őszintén szólva, szeretem a munkámat, és mivel a Göteborgs Food folyamatosan növekszik és terjeszkedik, így nagyszerű lehetőségeket látok készségeim továbbfejlesztésére és a vállalaton belüli előrelépésre. Sok tervem és célom van, mind a közeli, mind a távoli jövőre nézve.

コメント


bottom of page